RÓMA TÖRTÉNELME
Az örök város
hat korszaka
Rövid időutazás a Palatinus kunyhóitól a modern fővárosig.

KR. E. 753–509
A mítosz és a királyok kora
A római hagyomány szerint Romulus Kr. e. 753-ban alapította a várost, miután ikertestvérével, Remusszal együtt egy anyafarkas mentette meg. A régészet ennél lassabb fejlődést mutat: a Tiberis melletti dombok falvai fokozatosan egyesültek várossá. Rómát kezdetben királyok vezették, akik közül az utolsók valószínűleg erős etruszk hatás alatt álltak. Ekkor alakultak ki a későbbi város alapjai, köztük a Forum környéke és az első fontos szentélyek.

KR. E. 509–27
A Római Köztársaság
A királyság bukása után Rómát választott tisztségviselők, népgyűlések és az arisztokrata szenátus irányította. A város előbb Itália, majd a Földközi-tenger vezető hatalmává vált, miközben folyamatos társadalmi küzdelem zajlott a patríciusok és a köznép között. A hódítások óriási gazdagságot hoztak, de hadvezérek vetélkedéséhez és polgárháborúkhoz is vezettek. Julius Caesar felemelkedése és meggyilkolása után végül fogadott fia, Octavianus szerezte meg az egyeduralmat.

KR. E. 27–KR. U. 476
A császárok Rómája
Octavianus Augustus néven Róma első császára lett, miközben látszólag megőrizte a köztársasági intézményeket. A birodalom fénykorában Róma egymilliós metropolisszá nőtt, és olyan monumentális épületekkel gazdagodott, mint a Colosseum, a Pantheon, a császári fórumok, fürdők és vízvezetékek. A város egyszerre volt politikai központ, vallási színpad és hatalmas fogyasztói gépezet. A birodalom nyugati felének hanyatlásával Róma jelentősége csökkent, de kulturális tekintélye fennmaradt.

4–14. SZÁZAD
Keresztény és középkori Róma
A kereszténység legalizálása után a mártírok sírjai és az első nagy bazilikák új szakrális központokat hoztak létre. Bár a császári udvar elköltözött, Róma a pápaság révén a nyugati kereszténység egyik központja lett. A középkori város jóval kisebb és szegényebb volt ókori elődjénél: templomok, erődített nemesi tornyok és lakóházak épültek az antik romok közé. Az ókori épületek köveit gyakran újra felhasználták, így Róma múltja szó szerint beleépült az új városba.

15–18. SZÁZAD
Reneszánsz és barokk Róma
A pápák a reneszánsz idején ismét Európa egyik nagy művészeti központjává tették Rómát. Bramante, Raffaello és Michelangelo munkái után a barokk mesterei – mindenekelőtt Bernini és Borromini – terekkel, templomokkal, szökőkutakkal és látványos perspektívákkal formálták át a várost. Ekkor született meg a Szent Péter tér monumentális együttese, valamint számos ma jellegzetesen rómainak tekintett városi látvány. A művészet itt nem puszta díszítés volt, hanem a hit és a pápai hatalom színpada.

1870-TŐL NAPJAINKIG
Főváros és modern metropolisz
Róma 1870-ben csatlakozott az egyesített Olaszországhoz, majd 1871-ben az ország fővárosa lett. Új sugárutak, közigazgatási negyedek és emlékművek épültek, köztük a hatalmas Vittoriano. A 20. század városrendezése sok helyen kiszabadította az ókori romokat, másutt azonban egész történelmi negyedeket bontott le. A mai Róma több korszak egyidejű jelenléte: császári romok, középkori utcák, barokk terek és modern városi élet rétegződik egymásra.